Megszólalt a skót rendőrség: ez okozhatta a magyar ikerpár tragédiáját

Már korábban kizárták a bűncselekmény lehetőségét.

Az ügyben még mindig jóval több a kérdés, mint a válasz.
Noha a skót rendőrség hivatalosan balesetként kezeli a Huszti ikrek halálának ügyét, van Skóciában egy magyar férfi, akit még mindig nem hagy nyugodni a rejtély. Az egykori jogász magánnyomozásba kezdett, s nemrégiben igen különös nyomra bukkant– írja a Blikk.
Mint ismert, a hivatalos álláspont szerint Eliza és Henrietta halálában nem játszott szerepet idegenkezűség, belefulladtak a jeges Dee folyóba.
A két nővér január 7-én tűnt el, a holttestük január 31-én került elő. Mielőtt nyomuk veszett, sms-t küldtek a főbérlőjüknek, amiben értesítették, hogy elhagyják a lakást, ahová többet nem is térnek vissza.
A magyar nyomozó azóta többször bejárta már azt az útvonalat, ahol a vizsgálatok szerint a testvérpár is végighaladt, és ahova virágokat helyeztek el az emlékezők. Közben furcsa dologra bukkantak:
A virágkupacok között ugyanis egy mobiltelefont találtak. A készülék fém részeit már vékony rozsda borította, az akkumulátorát eltávolították, be volt törve a kijelzője, továbbá a kameráját is megrongálták. Mintha valaki szándékosan próbálta volna teljesen használhatatlanná tenni a mobilt.
A nyomozó azonnal értesítette a rendőrséget.
A mobil olyan rossz állapotban volt, hogy a nyomozó nem tudta megállapítani a pontos típusát, de abban biztos volt, hogy nem iPhone, hanem valamilyen androidos készülék volt
„Azóta sikerült kapcsolatba lépnem a lányok egyik ismerősével, aki azt mondta, hogy Henriettának androidos készüléke volt... elképzelhetőnek tartom, hogy azt a telefont találtuk meg, amiről az utolsó sms-t küldték”– mondta a férfi, aki bízik benne, hogy olyan dolgot találtak, ami esetleg közelebb hozhatja a megoldást.
Nyitókép:Huszti Eliza Facebook-oldala